CSAK ÚGY

10.) Nem igaz, hogy jókor jó helyen kell lenni – jól kell viselkedni!

Apámnak nem számított, hogy évközben vagyunk, ha menni akart vagy kirúgták a munkahelyéről, akkor a családnak ki kellett költözni az albérletből vagy a szolgálati lakásból. Így történt, hogy az általános iskolámat három iskolában jártam ki. Az akadályokat könnyen vettem, hamar beilleszkedtem, egykettőre barátaim is lettek. Tanulás gördülékenyen ment. Nyolcadik osztályos tanuló voltam, amikor óra végén az osztályfőnököm megkért maradjak bent egy kicsit, mert szeretne beszélni velem. – Sárika megbeszéltük a tanárikarral és szeretnénk, ha őrsvezetője lennél az egyik kisdobos csoportnak – mondta.

Zsófikám! Nem tudom neked elmondani mit éreztem. Először: is a félelmet, hiszen a kicsikre vigyázni nagy felelősség. Én már csak tudom, hiszen otthon öt testvéremre vigyáztam.

Másodszor:.az alkalmatlanság, ami a lelkemet gyötörte. Mit fogok kezdeni 10-12 gyerekkel? Halvány gőzöm nem volt hogyan tudom majd lekötni a gyerekek figyelmét. Vajon hallgatnak-e rám? Vállalásokat se tudtam felvázolni. Egy órai foglalkozás hirtelen soknak tűnt.

Mit tanítsak nekik? Szeresd a szüleid, testvéreid, becsüld az időseket, legyél szorgalmas tanuló, őrizd és becsüld a természetet? Ezek a vállalások számomra természetesek voltak és azt hiszem abban az időben minden gyerek így érezte.

Harmadjára: a boldogságtól majd kiugrottam a bőrömből. A tanáraim rám gondoltak? Miért Én? Rengeteg kérdés és felelni nem tudtam, csak azt éreztem: nagyon-nagyon boldog vagyok.

Az utolsó félévben egyik pillanatról a másikra ismét költöztünk. Az osztálytársaim szomorúan köszöntek el, a tanárok (iskola) egy könyvvel megköszönték a munkámat és indítottak utamra a másik iskolába.

Látod Zsófi! Ez a második könyv, ami az életem során elkisért: Remarque: Három bajtárs Háborúban elvesztett reményekről, megtört emberi sorsokról, összetartozásról, hűségről, barátságról, szerelemről a két világháború közötti élet, munkanélküliség, a kezdődő fasizmusról szól. Nem éppen 14 éves gyereknek való olvasmány, de azóta többször elolvastam. – Sárika néni! Ugye, Ő írta a Nyugaton a helyzet változatlan, Szerelem és halál órája, Hiában futsz című könyveket?

– Zsófikám! Igen Ő írta, mindet olvastam. Tudtam én, hogy mi rokon lelkek vagyunk.

Tudod az ember, ha sokáig él és érdekli az emberek sorsa, akkor messziről észreveszi ki a jó és ki a megbízhatatlan, rossz ember.

Sokszor csak ülök a padon és az elhaladó emberekről próbálom kitalálni vajon hova megy, mire gondol, mit érezhet, milyen az élete, van-e családja, törődnek-e vele? – És sikerül? – Jaj Zsófi kislányom! Ez nem úgy működik, ha százalékosan nézzük jó arányban eltalálom. Majd csak figyeld meg őket! Viselkedésük, mozgásuk, kéztartásuk, szemük fénye, netán kézfogásuk mindent elárul az egyénről.

Bárki felvehet flancos, márkás ruhát, de az egyéniségén nem tudd változtatni. Senki nem tudd kibújni a bőréből! Nézd majd meg az éttermi viselkedésüket. Ott lehet csak igazán megismerni az emberek jellemét.

Zsófi! Holnap teszünk egy próbát?

– Rendben Sári néni!

Emberismeretből vizsgázok?

– Szóval! Nagyon erős iskolába kerültem. Jegyeim alapján 8/A csoportban, legjobb tanulók között volt a helyem. Igen ám! Ez az iskola a megszokott iskolámhoz képest lényegesen erősebb, számomra olyannak tűnt, mint ha holdra kerültem volna. Bámultam, mint borjú az újkaput. Első pár napban szinte semmi tananyaghoz nem tudtam hozzá szólni. Ingerült voltam, már-már zaklatásnak véltem az osztályfőnöknőm viselkedését velem szemben. Minden órán felszólított és csak hebegtem-habogtam.

Otthon mondtam is anyámnak, nem akarok menni iskolába. A gyerekek többször kinevettek, buta lánynak hívtak, mit keresek közöttük, lerontom az osztály átlagát. Ami igaz is volt, mert hozzájuk képest semmit nem tudtam.

Szerencsére a tanárnő rájött, hogy a régi iskola messze lemaradt az ittenitől. Össze hívta az osztályt és mindenki előtt megmutogattam melyik tantárgyból hol jártunk az előző iskolámban.

A gyerekek csodálkoztak, hiszen Ők már a továbbtanulásra készültek és szinte csak ismételtek. Pár dolog volt, amit még tanulniuk kellett.

A tanárnő megkérte a tanulókat, hogy segítsenek felzárkózni. és felesleges mások kinevetése. A hangadót, aki a lejobban nevetett és csúfolt kihívta a táblához és kérte mondja el a (már nem tudom mit kérdezett tőle).

A fiú a tanárnőnek azt felelte : – tanárnő kérem, ezt még nem is tanultuk.

– Na látod fiam, amit nem tanultunk azt te sem tudod! – Menj a helyedre.

Szünetben a fiú odajött hozzám, bemutatkozott és bocsánatot kért.

Ő lett a legjobb barátom.

következő...

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat