CSAK ÚGY

56.)

Végre személyes látlak, drága Zsófikám.

Köszönöm Gabriel, hogy elhozta nekem ezt a lányt. Mutasd magad, hagy gyönyörködjek benned. Gyertek üljetek le, épp ma sütöttem süteményt, szinte éreztem, hogy vendégem lesz. Hogy érzed magad kislányom?

– Sári néni, ha Önt látom, akkor semmi bajom, már nagyon hiányzott egy kiadós beszélgetés. Otthon felesleges dolgokon törőm a fejem, mindig képzelődőm és rossz álmok gyötörnek.

– Megoldjuk Zsófi, minden csak akarat kérdése.

– Bocsásson meg Sári néni, mennem kell dolgozni, maguk beszélgessenek, estefelé jövök Zsófiért

– Nos meghallgattalak kislányom, nincs itt semmi probléma. Kissé feszült vagy, de ez érthető, hamarosan minden a helyére kerül.

Gyere, helyezzük magunkat kényelembe és elmesélem neked, hogyan maradtam egyedül az én pici lányommal.

Barátnőmnél ismerkedtünk össze a kislányom édesapjával. Tomi kamasz fiúként baleset következtében elveszítette a szüleit. Árván, elhagyatottan, céltalanul élte alig 21 éves életét. Hamar kialakult köztünk a közös vonzalom, majd ez a vonzalom mindkettőnk részéről magasabb dimenzióba csapott át, ami házasság, gyerek képében valósult meg.

Az a fránya hatodik érzésem súgott nekem, de figyelmen kívül hagytam.

Szó, mi szó! Már az első találkozásunkkor feltűnt a barátnőm és Tomi furcsa viselkedése. Túl közel éreztem őket egymáshoz, de elhessegettem a gondolatot hiszen gyermekes, férjes asszony, ha volt is köztük közelebbi kapcsolat, most már itt vagyok én, aki enyhíti Tomi életében az árvaság okozta traumát. Megadom a család szeretetét és boldogan élünk, míg meg nem halunk, - mint a mesében. Lelkendezve terveztem a közös életünket.

Igen ám csakhogy nem vettem észre, hogy Tomi, gyerek fejjel olyan hatalmas traumát, pofont szenvedett el a szülei elvesztése során, amit az ember fia egy életen keresztül nem tudd feldolgozni. Korai terhességem alatt bekerültem a kórházba és a baba születéséig bent kellett lennem, amit persze cseppet sem bánok, mert egy csodálatos kislányom született.

Történt egyszer, a barátnőm és férjem együtt jöttek be hozzám, a látogatás végén kikísértem őket és látom ám, hogy a kórház udvarán mint egy szerelmes pár egymás kezét fogva távoznak. Naivan arra gondoltam, lelkitárs extrákkal, ebbe nincs több, még mosolyogtam is…...

Tomit sajnáltam hiszen alig élte bele magát az új helyzetbe és máris egyedül család nélkül maradt, - majd ha haza megyek más lesz minden, - gondoltam.

Zsófikám! Nem lett más! Türelmesen vártam, hogy egyszer végre rádöbbenjen a családja szereti, várja haza. Kettő évig játszotta velem ezt a "cirkuszt".

Akkoriban volt egy igen idős szomszéd néni, aki egyszer nagy nehezen, szégyenkezve elém állt és közölte velem: Sárika, ha megharagszik, ha nem, de el kell mondanom,. "Inkább tőlem tudja meg, mint mástól, én már idős vagyok, nekem már mindegy! Az egész falu pletykálja és nagyon sajnálják önt, amíg a kislányát itthon neveli, addig Tomi és a barátnője mindennap a városban találkoznak és nem is akármilyen helyzetben látják őket."

Megköszöntem a néninek és még aznap összepakoltam és elköltöztem. A férjem számtalan alkalommal könyörgött, menjek vissza, meg fog változni, ő nagyon szeret bennünket. Tudom, hogy szeretett és mindene mi voltunk, de lássuk be: alkalmazkodási zavarban szenvedő, traumatizált ember mentálisan beteg.

Több év elteltével találkoztam a lányom nevelő apjával, aki mindkettőnket tiszta szívével elfogadott és lányaként felnevelte a gyermekem. Soha egy hangos, rossz szóval meg nem bántott volna. Nekünk élt, nekünk dolgozott, velünk örült, velünk bánkódott. Nagy tudású ember volt, de annál szerényebben élt. Távol állt tőle a dicsekvés, ő tetteivel bizonyította a felénk áradó imádatát. Örömmel adta át tudását a szeretett lányának.

– Ki csenget ilyenkor?

– Teresa gyere be, itt van Zsófi is.

– Az jó, mert nagy újságom van…

– Hello Zsófi! Képzeljétek, a zsaruk megtisztították a területet a kétes személyektől. Egymás után kattan a bilincs vagy 3-4 csaló kezén, kettőt már ki sem engednek. Nyugodtan lehet közlekedni a környéken, nem fogják zaklatni a járókellőket. Ezentúl a zsaruk folyamatosan cirkálnak.Tudjátok! Nem vagyok ijedős, de már én se nagyon mertem közlekedni.

– Teresa, ez nagyszerű hír! Végre intézkedik a vezetőség, még szerencse, hogy nagyobb baj nem történt. Gyere egyél süteményt.

Milyen jó, hogy sokat sütöttem, szinte éreztem, hogy vendég áll a házhoz.

Zsófi drágám viszel haza is belőle….

Következő rész...

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat