CSAK ÚGY

9.)

– Szép az otthonod Zsófi! Milyen nyugtató, meleg színek, bámulatosan berendezted. Csodás harmonikus összhangban vannak egymással a bézs színtől a fahéj barnáig. Kiváló az ízlésed.

– Köszönöm Sári néni! Gyümölcstea, kávé, üdítő, mivel kínálhatom?

– Zsófikám! Így sorban jó is lesz!

Viccet félre téve: gyümölcsteát szívesen elfogadom, köszönöm a többiből nem kérek. Régen sokat kávéztam, hajlott koromra már az illatával is megelégszem. Ajaj! Néha a vérnyomásom kávé nélkül is az eget kémlelgeti. – Sütöttem diótortát és sajtos pogácsát.

Lili most 1 éves, gondoltam: – megünnepeljük. – Meglepetésnek szántad, hogy eddig nem tudtam róla? Valami szép emléket hoztam volna a kislánynak, na, majd ha nálam lesztek kap tőlem egy emléket. Egy nagyon régi, kedves kincset. Mielőtt elköszöntem a szomszéd nénitől annyit mondott:

– kísérje utadat, ha megszorulsz, akkor tedd pénzé, de soha ne feledd, a pénz nem boldogít, az csak eszköz a túléléshez!

Zsófi kislányom! Sokszor voltam nehéz helyzetben, de nem vitt rá a lelkiismeret, hogy pénzé tegyem.

Életem alkonyán vissza gondolva és leszámítva a buktatókat szép életem volt, érzem lassan az utam végére érek. Soha nem éreztem magam feleslegesnek, de magányos se voltam. Nem emlékszem olyan időszakra, amire azt mondhattam volna - unatkozom.

Egyszer a lányom, kislány korában azt mondta;

– anyu unatkozom.

Megdöbbenéstől hirtelen szóhoz sem jutottam. Vissza kérdeztem,

– Unatkozol? Hogy érted?

Meséld el, mit értesz az unalom szó alatt? Pár pillanatra elgondolkodott és annyit mondott

– játékaimmal unalmas egyedül játszani. Nekem miért nincs testvérem, akivel játszhatnék. – Kislányom, most jöttél be, eddig a lányokkal játszottál, ha nincs kedved egyedül játszani, akkor vegyünk le a polcról egy meséskönyvet. Az olvasáshoz nem kell társ. Kezébe adtam egyik képes mesés könyvét, amiben rövid versszerű mesék voltak. Forgatta, nézegette a képeket, de a mesével nem foglalkozott.

Akkor értettem meg, mit jelent az unatkozás. Neki pajtársra, testvérre lenne szüksége. Próbáltam rávezetni az olvasás szépségére, de eredménytelen volt minden igyekezetem.

Felnőtt fejjel a könyv lett a legjobb barátja.

– Sári néni! Kint szikrázó napsütés, szinte nyárias meleg van. Kimegyünk az erkélyre, amíg Lili alszik?

– Menjünk Zsófi! Jaj, innen csodaszép a tenger. Nem mondtad, hogy ennyire közel van hozzátok.

Imádom a tenger tiszta, friss illatát. Hullámok, a víz csobbanása nyugtatóan hat rám. Pár éve, amíg a lábaim bírtak vinni, mindennapos vendége voltam. Csodáltam a kékségét, a moraját, úgy éreztem beszél hozzám és én órákig hallgatom a nyugtató susogását. Olyankor hatalmas szabadság árasztotta el a lelkem. Istenem, hogy irigyeltem a madarak szabadságát? Lassan már ezt is az emlékeim között fogom őrizni. Minden elmúlik egyszer…

– Lilivel gyakran lemegyünk a partra, jöhetne velünk, szívesen elmegyek Önért. Kocsival pár perc.

– Megtennéd Zsófi? Boldoggá tennél!

Egyszer, csak még egyszer olyan közelről szeretném látni, hogy a hullámok simogassák a lábam.

– Babafigyelő jelzi, ébredezik Lili.

– Akkor „fussunk” Zsófi, a gyerek nem várhat. Szerinted örül majd egy kis csokinak?

– Önnek fog örülni a legjobban.

következő...

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat