6.) A tudás nem hatalmat, hanem biztonságot, örömet ad.
Gyerekfejjel tanító nénist szerettem játszani a legjobban.
Mint mondtam, iskolában imádtam járni, ott senki nem parancsolt.
Megcsináltam a leckét, szót fogadtam, szabályokat betartottam és senki nem veszekedett velem. Ami a legfontosabb: addig sem hallgattam a testvéreim sírását, civakodását. Örültem a szép világos tanteremnek, a folyóson folyó csapi víznek és végre nem a kert végén a rozoga WC várt. Szomjaztam a tudást, Ittam a tanító minden szavát, boldogsággal töltött el, hogy mindennap többet tudok. Otthoniaknak szívesen beszámoltam volna a tanulásról, de az évek során megszoktam, senkit nem érdekelt.
Megszoktam az idősebb segít az anyjának,így nem esett nehezemre az iskolában a segítség. Ahol, akinek tudtam, segítettem. Éreztem a felém áramló szeretetet a tanáraimtól és osztálytársaimtól egyaránt.
Évzáró után az egyik osztálytársam anyukája félre hívott
–Sárika: mint tudod a lányom megbukott számtanból, - mondta Korrepetálnád a nyári szünetbe?
– Tudod, csak egy tárgyból bukott és segítséggel sikerülne a pótvizsgája. Nem kérném ingyen, kifizetném, mond, mennyit kérsz?
Meglepetéstől szóhoz se tudtam jutni.
Ötödikes gyerek mit, mennyit kérhet?
Segítségért nem szoktak pénzt adni!
– Megdöbbentem!
Szégyenkezve annyit nyögtem ki.
– Nem én vagyok a legjobb tanuló az osztályban.
Végül a tanárom kedvéért a tanítást elvállaltam.
Pénzt semmiképp nem fogadtam volna el, hogyan is kérhetne egy gyerek? Nem is értettem az anyukát. Nekem a korrepetálás felért a nyári gyakorlással, otthon úgy sem tudtam gyakorolni.
Tanulások között óránként kimentünk levegőzni, pihenni. Egyik nap a lány hívott biciklizni, felajánlotta a női kisebb kerékpárt, azzal könnyebb, - mondta
Fejlesütve közöltem vele: – én nem tudok, még soha nem ültem ilyenen, nekünk nincs otthon.
– Gyere, megtanítlak… – mondta
Anyu Sárikát megtaníthatom biciklizni? –
Kérdezte a lány az anyukájától,
– Persze, kislányom…
Ő sikeres pótvizsgát tett, én azóta tudok biciklizni.