66.)
Most nagyon fontos beszélnünk. Tudd fogadni?
– Persze Zsófi, tudod jól mindig a rendelkezésedre állok. Boltba vagyok, de mire hozzám én is otthon leszek. Mondjad Zsófikám! Nem akartam hinni a fülemnek, - még hogy Gabriel részeg? Mi történt, talán megtudta az Alberto incidens.
– Nem tudta meg és különben is régebb óta ivott. Látja Sári néni, az utóbbi időben nem véletlenül panaszkodtam, hogy Gabriel állandóan kötekedik. Utólag belegondolva a féltékenység látszatával elterelte az igazi problémát, az ivást. Szerintem a Velencei kiruccanásunk után nem sokkal kezdett megváltozni, csak nem vettem észre. Hónapokig álarc mögé bújva elrejtette a valódi énjét.
– Titokban ivott? Hiszen mindennap vezetett.
– Az alkoholistáknak nem számít. Szüleitől tudtam meg, hogy bizony régen, öt évvel ezelőtt orvosi segítséggel gyógyult ki.
– Zsófi! Most magamat hibáztatom. Nem gondoltam, hogy ilyen udvarias, jónevelt, értelmes ember ennyire meg tudja téveszteni a környezetét. Próbáltalak nyugtatgatni, reád beszéltem Gabrielt, miközben te szenvedtél.
– Ne hibáztassa magát, senki nem vette észre és senki nem hitt nekem. Mindenki azt hitte felturbózom, képzelődőm, belelátok olyat, ami nincs, pedig néha megijedtem tőle. A "mézeshetek" elmúltával éreztem, valami nem stimmel. Mindig ott motoszkált a fejemben a 'kisördög', már-már paranoiásnak véltem magam, mert olyan kedvesen, hízelgően viselkedett. Azt gondoltam velem van a baj. Utólag visszagondolva: biztos vagyok benne, hogy napközben, munkaidőben is ivott. Sokszor egyik pillanatról a másikra változott a hangulata.
Egyedül Alberto próbálta felnyitni a szemem, de a két férfi, mint ősellenség, így nem hittem el. Azt mondta:
"Én elviselem Gabriel rosszallását, de te nem érdemled meg, hogy bántson. Őszintén kimondom, - Gabriel nem érdemel meg téged."
Szerintem Ő átlátott rajta, elvégre pszichológiát tanul. Talán észrevette az italt is, hiszen egymás mellett volt az irodájuk.
Legalább, ha szülei elárulják a fiúk múltját, akkor lett volna egy támpontom. Ők is meglepődtek, amikor részegen hazavittem, anyukája szinte nem hitt a szemének.
Édesapja nem tudja megbocsájtani a fiának olyannyira, hogy elzavarta és kitagadta. Sajnálom szegény öregeket. Nem ezért nevelték fel, hogy egy bandába bekerülve kiforduljon saját magából.
– Most mit fogsz csinálni Zsófi?
– Semmit! Élem a magam hétköznapi életét, mint több százezer, millió ember és megpróbálom becsülettel felnevelni a lányom.
– Alberto? – megkérdezhetem?
– Az ominózus nap után telefonon mindennap hív. Nem mondom, hogy nem esik jól, - sőt! Felmelegíti a kihűlt szívem. - De Gabriel után nem tudom bízhatok-e még valakiben?
Az egyik zugivó, alkoholista! A másik majd nőcsábász lesz? A jelenlegi helyzetre gondolok és kínomban nevetek az egészen.
- Nem tudok hinni, már nem! Ezek után mire készüljek?
Össze vagyok zavarodva és félek Gabrieltől, félek, hogy bárhol elállja a utam.
Részegen kemény szavakkal tudd illetni.
Felmerült bennem a költözés lehetősége is.